Előljáróban el kell mondanom, hogy Stephen King fun vagyok. Imádom a könyveit. Félve kezdtem el annak idején olvasni, hiszen horror műfajban jelennek meg a könyvei. Ugyanakkor nagyon kíváncsi voltam, hogy ír egy ilyen világhírű író. Amikor az első művét elolvastam tőle, akkor döbbentem rá, hogy igazából nem feltétlen horrort ír, csak nem nagyon lehet máshova beskatulyázni. Szó sem róla vannak elvetemült karakterek és jelenetek, de én nem horror regényeknek mondanám. Persze én nem értek a könyvkritikához, ezt leírtam mindegyik könyvajánlómban, most is hangsúlyozom. Az írásom célja most is csak annyi, hogy kedvet hozzak a könyvolvasáshoz, például ehhez a regényhez.
A történet Charlesról és kutyájáról Radarról szól, nameg Howardról. Ő a németjuhász eredeti gazdája. De, hogy hogyan lesz Charles négylábúja az állat azt nem árulom el. Olvassátok el. A könyv első 150 oldala tulajdonképpen a fiú családjáról édesanyja elvesztéséről, apja alkoholista gondjairól és arról szól, hogy kerül Charles Howard bácsihoz közel és hogy kötnek örök barátságot Radarral a németjuhásszal. Bevallom őszintén nekem a könyvnek ez a része tetszett a legjobban, zseniálisan ír a „Király”. Szinte le sem tudtam tenni. Bevallom őszintén a könyv többi része, amikor lent a tündérvilágban bolyong Charles számomra már túlságosan mesésre sikeredett, dehát a könyv címe is ez, Tündérmese. Nem azt mondom, hogy rossz, sőt kifejezetten tetszett a könyv, mindenkinek ajánlom, de én nekem pl. Az Intézet című könyve sokkal jobban belopta magát a szívembe. A gyerekkoromban hallgatott (mikor még nem tudtam olvasni) Ezer egy éjszaka meséi jutottak eszembe, miközben Charles a napóra irányába tartott lent a föld alatt, abban a csodálatos, minden fantáziát túlszárnyaló világban. Őszintén szólva már vártam, hogy a fiú végre feljöjjön újra a felszínre hosszú útja után, de mindentől függetlenül újra elolvasnám a vaskos művet. Mindenképpen ajánlom elolvasásra!