Az egyik közösségi média csoportjában könyvkiadás kérdésköre kapcsán ismerkedtem meg Bordás Róberttel. Aki követi a munkásságom tudja, hogy elfogult vagyok a hazai kortárs írókkal szemben. Méltatlanul háttérbe szorulnak, pedig rendkívül jó könyveket írnak egytől egyig. Miután Róberttel összehozott a sors, privátban folytattuk a beszélgetésünket és kölcsönösen érdeklődtünk egymás munkásságáról. Ekkor könyveket cseréltünk ePub formájában, hiszen ez tűnt a legegyszerűbbnek. (Az e-könyvekről most nem szeretnék írni, ennek a bejegyzésnek nem ez a témája, de már többször kifejtettem erről a véleményem honlapomon.) Megkaptam a Leosztott lapok című igaz történet alapján készült regényt.

A regény témája nem tartozik a zsánereim közé, de kíváncsi voltam nagyon, mert az író számomra nagyon szimpatikus. Valljuk be sokszor választunk úgy könyvet, hogy az író személye fog meg minket. Ahogy írtam nem vagyok elfogulatlan a hazai kortárs írókkal szemben, DE itt minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy zseniális írást vehetünk a kezünkbe. Már az első lapok olvasása után feltűnő az író sajátos stílusa, ami számomra egy könnyed olvasást engedett meg, illetve a jó leírásoknak köszönhetően hamar ott találtam magam én is Anna történetében. A műnek van egy íve, ami igen jól lendíti bele az olvasót, és a végén már annyira kíváncsi voltam a folytatásra, hogy nehéz volt letenni. A könyv második felét fele annyi idő alatt olvastam el, mint az elejét épp a leírtak miatt. Én akkor mondom azt egy könyvre, hogy jó, mikor nem tudom letenni és könnyen beleélem magam a sztoriba. Itt ez maximálisan megtörtént. A történetről nem szeretnék írni, mert minden egyes kép a műből csökkentheti a leendő olvasó számára az izgalmakat.

Szeretném külön kiemelni a történelmi hátteret. Olyan képet ad a második világháború előtti, háború alatti és utáni eseményekről, ami nekem, mint történelem imádónak is tartogatott újdonságokat, apró részleteket. Hihetetlen világ volt akkor. (Aki a mai életkörülményeinket nem értékeli, nekik kötelező olvasmánnyá tenném!) Nagyon érdekes volt belecsöppenni az akkori életbe. A hideg futkos a hátamon most is, ugyanakkor mégis volt valami bája. Ez szintén az író érdeme. Úgy átadni egy ilyen történetet, hogy az embert ne csak a hideg rázza az szerintem kitűnő teljesítmény. A szerzőtől azt is megtudtam, hogy nagyon komoly kutató munka van a valóságos történelmi háttér megteremtése mögött. Ezt egyébként érezni. Itt nem egyszerűen egy kitalált történetről van szó, hanem egy valós élettörténetről, aminek a valós történelmi hátteréhez rengeteget kellett Róbertnek dolgoznia. De megérte! Le a kalappal.

A történetről még annyit, hogy igazából számomra olyan vége volt a regénynek, ami miatt feltettem a kérdést az írónak, hogy „…ugye lesz folytatása?”. Róbert igennel válaszolt, de most egy másik regényén dolgozik. Én izgalommal és kíváncsisággal várom a folytatást, mert nagyon érdekel, hogy alakul Anna és kisgyermeke sorsa.

NAGYON ajánlom Bordás Róbert Leosztott lapok című regényét olvasásra, ha akarnék sem tudnék negatívumot írni, egyszerűen számomra nincs ilyen.