Tóbiás gyűlölte a szerencsejátékot. Egyik reggelen levelet kellett feladnia. A postán nem tudtak visszaadni neki, éppen előtte történt egy bűncselekmény. Az aprót tartalmazó tálcát elrabolták, Tóbiás szerencsétlenségre.
Megegyeztek, mivel éppen egy lottó árát kellett visszaadni részére, kapott egy gépit. Duzzogva, de elfogadta. A számokat megjegyezte: 19, 57, 66, 89, 90. Könnyen memorizálta, mert 1957-ben született, azaz 66 éves volt, egy jósnő pedig csalogatóan az utcán azt jövendölte ránézésre, hogy 89 vagy 90 éves koráig fog élni. Ahogy kilépett a posta ajtaján a lottót kifújta a kezéből a viharos szél, de úgy, hogy néhány másodperc alatt nyomát sem látta.
– Könnyen jött, könnyen ment. Utálom a szerencsejátékot – dünnyögte.
A lottósorsoláson kihúzták a számait. Majd agyvérzést kapott. Ötöse lett volna. Hiába reklamált, a postán is emlékeztek rá, a szabály az szabály. Igazoló szelvény nélkül nincs nyeremény.
Évek múltán, jól menő vállalkozó lett, hatalmas autó flottával rendelkezett, ételkiszállítás volt a profilja. Egyik megbízása szerint hajléktalan szállóra hordta az ételeket. Ebéd pakoláskor akaratlanul is hallott egy beszélgetést, és felfigyelt rá.
– Utálom a szerencsejátékot. Annak köszönhetem, hogy itt vagyok. Szép házam, családom volt, megvolt mindenem. Jól éltem a szerencsés szerencsétlenség előtt! Pár éve a szél egy gépi ötös lottó szelvényt a kezembe fújt. Elvittem vele a főnyereményt. Ott kezdődött a baj. A sok pénzt elköltöttem alig egy éve alatt, sőt, azon kaptam magam, hogy már tartozásaim vannak. Jelenleg pedig itt beszélgetek önnel…