Feri bácsi a falu szélén lakott. A házától indult egy akácos fasor, amely egy földutat fogott közre. Az út egy horgásztóhoz vezetett. Naponta járt le pecázni az öreg. Egyik szerencsétlen nap végén éppen pakolt össze, mikor zörögni kezdett a nádas. Árva hattyú hajtotta magát félve ki a susnyásból, éhesen nézte a kukoricás dobozt. Ha közelített felé az ételt nyújtó kéz, akkor elbújt.
Másnap elfogadta az ételt, sőt, hazatipegett a befogadó gazdájával. Feri bácsi épített neki egy kis helyet, ott töltötte mindennapjait a madár. Hetek alatt megerősödött, az udvar volt a territóriuma. Oda be nem engedett idegent. A férfi a madár beköltözéséig egyedül élt, de eztán sem a postás, sem a szomszéd nem tudott bejönni anélkül, hogy hattyú ne marta volna meg a hátsó fertályát. Hatalmas szárnyait kitárta, félelmetes bestiának tette magát és támadott.
Egy tücsökzenélős nyári meleg éjjelen hatalmas neszre ébredt fel Feri bácsi, mire kiért nem látott senkit, de egyértelmű, hogy azt a valakit, vagy valamit Pehely ijesztette el. Rá következő nap a postástól hallotta, hogy a szomszédjába betörtek, és súlyosan bántalmazták az ott lakó nénit. A betörőt letartóztatták. Két utcával feljebb lakott a tettes. Feri bácsi megjegyezte, hogy alighanem, ha nincs Pehely hozzá ment volna be…
Másnap éjjel is óriási zajra ébredt, de mire kiért Pehely holtan feküdt a háza mellett, tollfelhőbe takarózva… Egy kistestű, de annál harciasabb kutya ült a tetem mellett. Az öreg a szörnyűség ellenére befogadta az ebet, nem tudott mit tenni, hiszen a kutya egy tapodtat sem mozdult az udvarból többé.
Néhány nappal később tudta meg, hogy a kutya a letartóztatott férfié volt.