Amióta az eszemet tudom, mindig is hallottam egy hangot a fejemben. Sorsfordító esetekben megszólalt, és a helyes megoldás felé terelt. Ilyenkor néhány pillanatra megállt a világ, sötét szavak mellett éreztem az orrommal a belső hangok kellemes illatát, mintha az a túlvilágról jönne.
Az életem minden szakaszában más-más volt fontos kérdés, amikor ez a jelenség megismétlődött. Csecsemő és gyermekkoromban például az, hogy a játszótéren a homokot egyem meg, vagy csak a műanyag gereblyét rágcsáljam. A belső hang tanácsára a műanyagot rágcsálását választottam.
Az iskolában az első szerelmi bánatomnál neki köszönhetően nem indultam Dunának.
Középiskolában nem próbáltam ki mindenféle kedély manipulálásra alkalmas szert, mert egy lesújtó gondolat megmutatta a helyes irányt.
A pályaválasztásomban sokat segített egy megérzés, ma már elismert vagyok a szakmámban.
Családom, csodálatos gyermekeim anyjának megismerkedése egy véletlennek köszönhető, de a véletlen szándékosságát ma már tudom, hogy a „hangvérem” idézte elő, neki köszönhetem!
Formáltam magamban ezeket a mondatokat ikertestvérem sírja előtt 60 évesen, ki 1 éves koromig testével is mutathatta a szebbnél szebb dolgokat. Azóta már csak a hangja súgta a szavakat.
Köszönöm Hangvérem!