Hosszú útra indultam. Több hónapos felkészülés után túrakerékpáromra ültem és a hegyek felé vettem az irányt. Indulás előtt a tv-ben aggasztó híreket láttam brutális medvetámadásokról. Már ahogy beköszöntek a hírrel is megrettentett:
– Megszakítjuk adásunkat, ahogy azt egy barna medve tette a hegyikerékpárossal…
Feketerigó füttyel induló napsütéses reggelen indultam. Jókedvem volt, próbáltam terelni a gondolataimat. Álmomban is medve kergetett egy iszapillatú, vakondtúrásoktól hemzsegő csermely melletti réten, amely fölött ölyv visítozva násztáncra hívta párját. Borzasztó volt.
Az utam forgalmas utakon, kisebb falvakon vitt át, gondoltam ide nem merészkedik be a bestia. Alacsony költségvetésű túrám gyenge pontjának az éjszakai vadkempingezés mutatkozott. Minden neszre felkeltem, mikor éppen elaludtam macskabagoly vinnyogására riadtam, akár egy horrorfilmben. Egy hétig minden éjjel attól rettegtem, mikor kerülök én is a hírekbe.
Szebbnél-szebb tájakon, havas hegycsúcsok tövében, végeláthatatlanságig elterülő kristálytiszta tavak mellett bringáztam. Egyszerűen imádtam a nappalok minden percét. De az éjszakák alatt alig vártam, hogy visszaérjek a biztonságos, medvementes kis hazánkba.
Megúsztam. Hazaértem. Aszód körül tört rám az este. Egy erdő melletti tisztáson sátort vertem. Mélyen, hazai levegőt szívva kábultan aludtam. Arról álmodtam, hogy valami motoszkál a sátor körül és éppen a vacsorám maradékát eszi, de tudtam ez csak álom. Reggel a telefonomon a híreket meghallgattam, ahol bemondták, hogy egy medve átjött Magyarországra és Aszód körül ólálkodik.
Levert a víz, kiugrottam a sátorból, azt láttam, hogy a vacsorám maradéka eltűnt, és a bicajom mellett óriási medve lábnyom tátongott.