Az élet ritka, rövid, éppen ezért a legnagyobb kincsünk. Elmondhatjuk, hogy úgy repül az idő, mint a galamb a viharos szélben. Egyszerűen megállíthatatlanul elröppen.
Az ember csecsemőként ébred fel. Mire megreggelizik óvodás, tízóraira már kijárta az általános iskolát.
Érettségijét megkapja ebédre, uzsonnára diplomázik, vagy éppen szakmai gyakorlatát végzi el.
Sziesztázás során eszébe jutnak az ifjú kori emlékek.
Vacsoráját már mindenki családi körben tölti, azt egy közös társasjáték követi, majd behunyjuk szemünket.
Álmunkban a jó dolgok pörögnek le újra és újra a gondolatainkban.
Az út végén, mikor érezzük többet nem nyitjuk ki szemünket, eszünkbe jut, hogy vajon a mi gyermekünk mikre fog gondolni, mikor ő is erre a pontra jut…