Érezni, ahogy a hajnali szellő átjárta a még zöld illatú szárát a kamillának. Hiába száradt, a virág színei, a melegséges fehér, a napsárga közepével mind arról árulkodik, hogy a legnagyobb méhcsalogató volt egykoron. Szinte hallani és érezni a zümmögést, a meleget, a fényt és a méz ízét. A lózsálya lilasága, a pipacs vöröses szirma, a búzavirág leírhatatlan kéksége mind nyugtatják a szemet. A megnyugodott ember gyakran hunyja le a szemhéját, ilyenkor bizsergős érzés járja át a testét. Átadja magát egy másik világnak. A becsukott szempár után az orrunk is látja a virágokat. Különös illatok járják át az ember képzeletét. Látunk olyat is ebben az állapotban, aminél ott sem voltunk. A különös aroma képet fest a képzeletünk vásznajára. Érezzük, ahogy a széltől meghajlott szárú kicsiny virágok bibéjére apró rovarok repülnek, kiszívják a virág nedveit, közben lábukon virágport szállítanak szépen sorba egyik növényről a másikra. Halljuk, szagoljuk, tapintjuk a kaszáló történéseit.
A magas fűfélék kalásza, a ropogósra illatozó szára fekszik a talajon sorban, gyík szalad fürgén alóla, nap melegétől lyukba rohan. Felette ölyv kering, amott gólya termikel vagy éppen vércse szitál a zöld felett. Lépésünk zajára búzatáblából őz emeli fel fejét, majd nyugodtan folytatja az ebédjét.
Bármit is rejtenek e virágok, illatuk bearanyozza a téli mindennapokat a hodályban. Az egyik juh mosolygósabban ropogtatja a zöld de száraz füvet, mint a másik. Csak akkor nevetnek, ha friss illatot éreznek. Beszélni nem tudnak, de szájuk íve minden rágásnál mesél egy mondatot a tájból…
Fenti idézetet Pista bácsi naplójából írtam, ki kecskéinek és juhainak rendszeresen maga gyűjtötte be télire a réti szénát, miközben vizslatta a kaszáló titkát.