Snapszerezni jártunk a Fenyő nevű vendéglátó egységbe. Imádtam. Az öreg urak mindegyike hihetetlen élettörténeteket mesélt a játék közben. Mintha egy izgalmas könyv felolvasásán lettem volna minden egyes alkalommal. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy kólát ihattam. Amikor rendeltek maguknak, akkor én is kaptam egy kis üveggel. Soha nem ízleltem előtte kólát. Gyerek is voltam, de kapni sem nagyon lehetett. Snapszerezni már elég jól tudtam, a játékpartnereim koncentrációs képessége kissé lecsökkent a nap végére.
Hazafelé mentünk, várt minket az estebéd.
– Kisfiam el ne áruld a maminak, hogy mennyi fröccsöt ittam! Ha kérdezi mond azt, hogy nem tudod!
– Rendben! Megígérem!
Hamar hazaértünk 150 méterre voltunk.
– Szia Mami! Megjöttünk!
– Sziasztok. Na mennyit ivott öregapád?
– Nem tudom mami én kártyáztam!
– Aha! Értem! Hm! És kisfiam te mit ittál?
– Kólát ittam, hűde finom volt!
– És mennyi kólát ittál?
– 11-et!