A gyerek véletlen elaludt. Kissé fájt a hasa is. Így elkésett az iskolából, sőt jobbnak látta, ha be sem megy. Édesanyja munkahelyén nem tervezett áramszünetet jelentettek, így neki sem kellett dolgozni menni.
– Ezt a szerencsét, így akkor itthon maradunk kisfiam.
– Jaj de jó anyu, sütsz rántott husit?
– Igen, de akkor el kell mennem boltba.
Elindult otthonról, persze véletlen a másik kabátját vette fel. Ebbe csak bankkártya volt. Rossz buszra is szállt. Mire észbe kapott, már ismeretlen városrészt látott maga körül. Nemrég költöztek a városba. Gyorsan leszállt. Idő hiányában muszáj volt ott húsboltot keresnie. Bement az egyikbe. Kiderült halbolt, csak a cégért kint maradt. De legalább elfogadták a bankkártyát. Igaz filézett hal az éppen elfogyott.
– Lesz rántott hal – gondolta.
Otthon megsütötte, megebédeltek, nagyon finom lett. Nem ellenkezett kisfia sem. Ízlett neki. Már majdnem végzett az ebéddel, mikor megakadt egy szálka a torkán. Mélyen beleállt, egészen lent a nyelőcsőben. Elmentek az ügyeletre, meg kellett műteni, kis beavatkozással, de csak így tudták eltávolítani a nem oda való halcsontot. Előtte kötelező vizsgálatok zajlottak. Az anyuka lelkiismeretével harcolt. Hiába küzdött ellene, kedvtelen, szomorú és rettegő idegállapotban várta a történéseket. Magának sosem bocsájtja meg, ha baj lenne fiával… Őrlődött. Elhatározta férje előtt hallgat. A szemrehányás most nem hiányzott neki. Nem tudhatta azonban, hogy őt is értesítették.
A beavatkozás hosszabb lett, mint előzetesen beszélték az orvossal. Épp akkor ért oda férje, az apuka is, mikor a doktor tájékoztatta őket.
„Perforált tünetmentes vakbelet is feltártak a rutin vizsgálatok. Órákon belül meghalt volna kisfia, ha ezt a szálkát nem kell eltávolítanunk! Nagy szerencséjük volt!”
De szerencse, hogy halat csináltál ebédre szerelmem – mondta az apa!