Ahogy a beharangozó posztból is megtudhattátok, elhatároztam, hogy elindítom a magam kis könyvajánlóját. Ez nem fog másból állni, mint ami könyvet éppen elolvastam, arról írni fogok mindig egy kis összefoglalót Célom nem a könyv vagy a szerző kritizálása, nem vagyok könyvszakértő, sem kritikus sem. Legfőbb célom éppen az olvasás propagálása, minél többen olvassanak, megpróbálom kiemelni azt, amiért talán más is elolvassa az adott regényt. Ha azonban számomra olvashatatlan, unalmas a könyv azt sem fogom véka alá rejteni, de ahogy tudjuk a mondást „ízlések és pofonok…”.
A mai könyvem, amelyet olvasásra ajánlok, az a fent írtak tükrében a Harry Potter írójának új álnéven írt krimi regénye. Egészen pontosan Robert Galbraith: Kakukkszó.
A mű egy egy fiatal modell öngyilkosságával kezdődik, majd felmerül a gyanú, hogy mégsem öngyilkosság volt. Ennek a kinyomozására fogadják fel Cormoran Strike magánnyomozót, akinek munkáját Robin, az új titkárnő segíti majd. Hosszadalmas nyomozás kezdődik. Kezdetben még a magánnyomozó is úgy gondolja ez csak egy sima öngyilkosság, de aztán jönnek a nyomok… Robin, aki nem is ismeri a szakmát igazi kincs lesz Cormoran számára.
A történet rövid bemutatása a saját véleményem saját szavaimmal! A szerzőtől a Harry Pottert nem olvastam, az engem érdekes mód nem fogott meg annyira, pedig imádom a fantasyt. Viszonyítani így nem tudok. A könyv könnyen olvasható, nekem tetszik a stílusa. A leírások tetszenek. A párbeszéd viccesek, igazán visszaadják a beszélgetés hangulatát. Az alaptörténet és maga az írásmód sem nyújt azonban annyira kiemelkedő élményt számomra, mint ahogy azt a borítón lévő feliratok beharangozzák. Cormoran és Robin karaktere kifejezetten tetszetős, és egy-két mellékszereplő kidolgozása izgalmas, rendkívül feldobja a sztorit. A nyomozás során a kihallgatások szerintem kicsit túlzóak, olyan értelemben, hogy nem szól másról a regény, minthogy őket kihallgatja, egy-két melléksztorit szívesen olvastam volna, ami feldobhatta, színesíthette volna a történéseket. Az egyes részeket jobb lett volna úgy befejezni, hogy az ember tovább akarja olvasni.
Összességében az utolsó mondatok ellenére mindenképp elolvasásra ajánlom, jobb, hogy elolvastam, mintha nem tettem volna!
Végül mégegyszer ki szeretném hangsúlyozni, hogy ne az én véleményem alapján döntsetek, ítéljetek meg valamit, ez saját szubjektív vélemény, ráadásul nem vagyok kritikus, azt sem tudom, hogy kell „hivatalosan” kritizálni, bemutatni egy könyvet. Jelen írásom csupán arra jó, hogy kiderítsétek, úgy írtam-e le a véleményem, ahogy az tényleg a könyvben volt, azaz olvassátok el! 🙂
(a könyvajánlás alatt megjelenő posztjaim ténylegesen nem reklámnak szánom, csupán, ahogy fent írtam, éppen amit olvasok, abban a sorrendben jelentetem majd meg a beszámolókat ezekről a művekről!)
